gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Vidnyánszky Attila: „Az SZFE-tüntetés a baloldali pártok kampánynyitója volt”

    2020. október 27., kedd 12:50

    Egy órán keresztül foglalkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyével az Európai Parlament Oktatási és Kulturális Bizottsága. Az online ülésre technikai hiba miatt csak késve tudták bekapcsolni Vidnyánszky Attilát, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökét, aki az alábbiakat fogalmazta meg.

    Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: „Ez a helyzet jól példázza, hogy mennyire nem sikerül kommunikációt kalakítani az egyetem vezetőivel és a diáksággal…. A magyar színházművészet csodálatosan gazdag, mindenféle gondolat és stílus jelen van benne. Ezt várnám el az egyetemtől is. Az SZFE ügye kapcsán 40 éves kérdésekről beszélünk. Az utóbbi években folyamatosan jelezte a szakma egy része: nincs jól, hogy zárt ez az intézmény. A Teárumi Társaság, amely a legjelentősebb színházi érdekvédelmi képviselet Magyarországon, többször jelezte, én magam is többször tárgyaltam az egyetem vezetőivel, tanáraival, hogy az SZFE nem szolgálja ki a színházi szakma jelentős részét. A filmgyártó részről is jelezték, hogy nincs szoros együttműködés a szakmával. Ez komoly jelzés arra, hogy változtatni kell.

    Az egyetemnek mindig problémát okozott a fenntartóval való kommunikáció, ennek eredménye az a borzalmas infrastruktúrális állapot, amiben az SZFE működik. Úgy szeretnénk nyitni, hogy az ami most megvan, maradjék továbbra is. Az egyetemistáknak is jeleztük, hogy a tanáraik elkísérik őket a  diplomáig, senkit sem küldünk el, nem mozgattuk el a szentátust sem. Szeretnénk gazdagabbá tenni az egyetemet.

    A nyitásra hadd legyen példa az a nemzetközi színházi találkozó, ami a legjelentősebb nemzetközi színházi eseménye az országnak: a MITEM. A MITEM 7 éve fut és az európai színházi élet legrangosabb alkotóinak nagy része már megfordult a fesztiválon, kelettől nyugatra mindenhonnan vannak meghívottjaink, sőt, külön akcentusa van az arab színházi életnek ezen a találkozón. Ez az én értelmezésemben a nyitottság.

    Az SZFE ügye az első pillanattól kezdve politikai dimenzióba került. Az a 15 ezer ember nem azért volt az oktüber 23-i tünetetésen, mert szolidaritást vállaltak az SZFE diákjaival. Az eseményen baloldali pártok tartottak kampány nyitó gyűlést. Remélem a diákság is látni fogja egyszer, mennyire eszközként használják őket.

    Egyébként a hallgatók a nyáron kiképzést kaptak, ismert baloldali mozgalmárok egyetemfoglalást tanítottak nekik.

    Ennek ellenére muszáj, hogy szót értsünk, még akkor is, ha Upor László dehumanizál, emberi tárgynak nevez engem és a vezetőket.

    A kurtaórium mindig jelzi jószándékát.

    Felhívnám a figyelmet arra, hogy az eddig átalakult egyetemek összesen harmincezer diákot tanítanak, nekik nem okozott problémát a változás.

    A mi szabálymódosításunk nem különbözött attól, ami ezeken az egyetemeken megvalósult.

    Szeretnénk mégis hinni azt, hogy jó irányba terelődnek a dolgok. Mindent el fogunk követni ennek érdekében. Tapasztalni fogják, hogy sokszínűvé válik az egyetem.

    Azok az ellenvetések, amelyek bizonyos megszólalásaimat felerősítik a kereszténység fogalmát emelik ki. Számomra a kereszténység a nyitottság, a befogadás metaforája.

    (Szeretném megjegyezni, hogy) ez a zárt intézmény szakított a hagyományokkal. Korábban a színházak széles körét érintve valósult meg az oktatás. Mára az egyetem odáig jutott, hogy most 2-3 színházból kerül ki a tanítói gárda lényegi része.

    (…) Teszünk egy nagy kísérletet, hogy nemzetközi szinten is értelmezhetővé tegyük azt, ami az egyetemen történik. (…) Sok külföldi tanár, külföldi út, megmérettetés következik.

    Tiszta szándékkal állunk ehhez a történethez.

    Zárásként (szeretném elmondani), ez nem egy mostani történet, több évtizede próbálunk változtatni, az egyetem azonban nem a nyitás felé mozdult, egyre kirekesztőbb és zártabb, ezen szeretnénk változtatni.”

    Vidnyányszky Attila z EP oktatási bizottsága előtt azt is állította hogy az elfoglalt egyetemen anarchia uralkodik és rosszak a higiéniai állapotok.

    A hallgatók ezt megcáfolták.

    A teljes ülést itt lehet visszanézni, 10 óra 7 percnél kezdődik az SZFE napirendi pontja.

    Az ülésről készült beszámolónk itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram