Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újabb díjat kapott A létezés eufóriája dokumentumfilm

    2020. május 23., szombat 16:18

    Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje már számos díjat zsebelt be, többek között tavaly a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját is.

    A müncheni dok.FEST közönségének idén A létezés eufóriája című dokumentumfilm nyerte el legjobban a tetszését.

    Az egészestés dokumentumfilm a Tünet Együttes 2015-ben bemutatott Sóvirág című táncszínházi előadásának próbafolyamatát követi végig.

    Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kapott, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzelt el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével. A darabban és a filmben Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni.

    Bár ellentmondott a józanésznek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy tánc-színházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Párbeszédbe akartam hozni Éva traumáit egy mai fiatallal. Hol vannak a megértés, a kapcsolódás határai? Bele lehet-e bújni egymás bőrébe? Lehet-e tanulni a múltból? Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről

    – nyilatkozta Szabó Réka rendező.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram