Épp egy kertészetből jön, végre sikerült beszereznie egy metszőollót, ami kézre áll – meséli. Ezer fokon ég a színpadon, de a munkában és az életben is olyan sok a kiszámíthatatlanság, a zaklatottság, hogy csak a természetben tud igazán kikapcsolni. Bolygónk ajándékait pedig nemcsak élvezi, hanem fel is emeli értük a szavát. A Nők Lapja kérdezte Udvaros Dorottyát. Lapszemle.
A teljes interjú a Nők Lapjában érhető el.
Nők Lapja 2023.04.19 – 10,11,12,13. oldal
„Én már egy ideje azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb feladatunk megpróbálni békében élni egymással, ahelyett, hogy még mindig azzal foglalkozunk, mekkora terület tartozik hozzánk, tehát milyen gazdagok vagyunk vagy leszünk, mert ez rövid időn belül teljesen mellékes lesz. A bolygó mintha elkezdett volna ledobni bennünket a hátáról. Ha nem döbbenünk rá arra, hogy minden másnál fontosabb megőriznünk, akkor a Föld bizonyára továbbra is létezni fog, legfeljebb emberek nem élnek majd rajta.(…) Ez a bolygó, amin élünk, egyszerűen csodálatos, de az ember hatalmas pusztítást végzett rajta. És engem nem nyugtat meg, hogy bizonyos rendkívül gazdag és okos személyek azon gondolkoznak, hogyan hozzanak létre űrbázist a Marson. Én nem akarok a Marson élni! Én itt szeretem a füvet, a fát, a virágot, az állatokat és mindent, amit a Föld kínál, és ezért nagyon megörültem, hogy ez a beszélgetés ennek apropóján születik. Szerelmes vagyok ebbe a bolygóba!” – nyilatkozta Udvaros Dorottya.
A színésznő a Greenpeace-szel karöltve harcol is érte:
„Ők már több mint ötven éve küzdenek, de sokan még mindig legyintenek rájuk. Arra gondoltam, ha egy ismert ember is azt mondja, nem jó irányba haladunk, arra hátha egy kicsit jobban odafigyelnek. Az egyik legutóbbi nagy ügyünk a Fertő tó mellé tervezett beruházás elleni tiltakozás. Képtelen vagyok felfogni, hogy egyetemet végzett, környezetvédelemmel, erdészettel is foglalkozó emberek hogy nem voltak képesek megérteni, hogy egy speciális vízösszetételű, különleges állatvilágnak élőhelyet biztosító, alacsony vízállású tavacska semmilyen szempontból nem alkalmas arra, hogy hatalmas kikötőnek adjon otthont, mellé óriási szállodát építsenek, a partját pedig lebetonozzák, ami az összes létező természetvédelmi előírással szembemegy. Ez engem rettenetesen fel tud dühíteni.”
Nemrég egy tévéműsorban Blaskó Péter kollégájával arról meséltek, mennyire jó, amikor a partner tekintetébe bele lehet kapaszkodni a színpadon. A kérdésre, mi történik, ha a partner nem partner, elárulta:
„Ilyesmi előfordul. Olyankor nehéz, azt érzem, hogy mindenki külön szerepel. De egy színdarab nem monodrámák sorozata, hanem emberek közti kapcsolatokról, szeretetről, gyűlöletről, örömről, haragról szól. Ha azt szeretnénk, hogy az előadás átütő legyen, és a néző még napok múlva is azon törje a fejét, ahhoz az kell, hogy a játszó személyek közötti kapcsolat erős legyen. Persze mindenkivel előfordulhat, hogy fáradt, indiszponált. Ezt a társak is megérzik, és tudják, hogy olyankor egy kicsit jobban oda kell figyelniük az illetőre. Egy másodperccel hosszabb lesz az a tekintet. Vagy egy mondatot még inkább neki címeznek. A színpad érzékeny közeg, mindenki más intenzitással, tempóval dolgozik, és ezeket össze kell simítani. Vagy éppen ütköztetni. Ez teljesen változó, de a vonalak nem futhatnak el egymás mellett, találkozniuk kell. (…) Már én is lehetnék nyugdíjas, de fel sem merül, hogy ne dolgozzak. Még egy csomó tennivalóm van! Ez tart életben. Hogy még szükség van rám, még adhatok valamit, a tudás, amivel rendelkezem, még érvényes.”
A teljes interjú a Nők Lapjában érhető el.
Nők Lapja 2023.04.19 – 10,11,12,13. oldal