gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    TeatRom – Roma településeken rendeznek színházi fesztivált

    2020. július 15., szerda 06:00

    TeatRom egy színházi fesztivál Borsod megye romák lakta településein és városrészein, amely 2020. augusztus 15. és 23. között tart 8 napig mozgásban számos művészeti programot, közöttük 20 színházi előadást, melyek fele hivatásos színházaktól érkezik. 

    Miskolc többszörösen is központi helyszíne a fesztiválnak, emellett hét csereháti kistelepülés: Alsóvadász, Felsővadász, Kázsmárk, Selyeb, Rásonysápberencs, Méra, a szlovákiai Szepsi és Szikszó városa látják vendégül a fesztivál produkcióit. De egyes előadások eljutnak egyéb környező kistelepülésekre is.

    A TeatRom elnevezés és a cigány himnuszból vett jelmondat – „Maladyilem Baxtale Romenca…” – azaz „Találkoztunk boldog cigányokkal” – közösségi választás.

    A szervezésben résztvevő csoport vezetők és települési aktivisták, szerették volna, ha a jelen pillanatban egyetlen magyarországi, sőt európai, alulról szerveződő, roma művészeti fesztivál elnevezése, a résztvevők jövőképe szerint, az egyenrangúságot jeleníti meg, és a saját kulturájával békét kötő, abból erőt merítő roma társadalom képét sugallja az érdeklődők számára.

    2020-ban a TeatRom minden eddiginél szélesebb merítésben mutat be és tart 8 napig mozgásban közel száz művészeti programot, közöttük 60 színházi előadást, melyek fele hivatásos színházaktól érkezik.

    „Célunk egy országos láthatóságú fesztivál létrehozása, amely magas színvonalú kulturális kínálatot juttat el mélyszegény településekre, városrészekre, és a helyi kulturális értékeket teszi láthatóvá a szélesebb közönség számára. A helyben-készülő művészeti alkotások bemutatása erősíti az itt élők cselekvőképességét, az idelátogató művészek, önkéntesek személyes jelenléte inspiráló; a kísérőprogramok sokszínűsége csökkenti a térség elszigeteltségét” – áll a szervezők közleményében.

    A fesztivál kilenc napja alatt, tucatnyi helyszínen (Miskolc – Vasgyár, Pereces, Lyukóbánya, Szikszó, Alsóvadász, Felsővadász, Kázsmárk, Selyeb, Hegymeg, Fügöd, Rásonysápberencs, Méra stb) helyi színházi produkciókat, profi színházi előadásokat, utcai és cirkusz-színházakat mutat be. 

    A fesztivál résztvevői között szerepel a Tudás Hatalom Csoport, a Független SzínházCsányi Sándor, a nyíregyházi XXI. századi Roma Nők Országos Egyesületének társulataMüller Péter Sziámi és barátai a Romano Drom, a Romano Glaszo, a Vojasa és Parno Graszt formációi, a Somnakaj musical (ez utóbbi a szikszói program egyik fénypontjaként), az Utca-SzAK, a Láthatáron Csoport, a Ládafia BábszínházNizsai Dániel bábművész és az Artúr Cirkusza. Külföldi vendégeink európa hírű utcaszínházi együttesek: a németországi Clowns Without Border és a szlovén Kud Ljud.

    Kiemelt szerep jut a programban hét, a településeken működő, önszerveződő ifjúsági amatőr színházi és zenei csoportnak. Aki a fesztivál miskolci állomását látogatja meg, mindannyiukkal találkozhat augusztus 21-én a Factory Sportarénában, a város önkormányzatával közösen szervezett fesztiválnapon. Játszani fog a kázsmárki Thuvaslo Rom, a mérai Roma Banda, a rásonysápberencsi Diaboló Csoport, az alsóvadászi Színészpalánták és Rimtusőrültek, a dr. Ámbédkár iskola diákjai által a szlovákiai Szepsiben alapított Gypsy Party Band, akik ezúttal a kiváló francia szaxofonossal, Nicolas Beaupertuis-vel zenélnek, fellép a Máltai Szimfónia és három, Borsod megyében nagy népszerűségnek örvendő zenekar az M&M, az Ly16 és a Dorco is. 

    A részletes program itt olvasható.

    A TeatRom igyenesen látogatható, a nem helyi lakosok számára, egyes előadások megtekintése regisztrációhoz-kötött, amelyet minden programelemnél a felső sorban elhelyezett zöld gomb kiválasztásával tehetünk meg. A fesztivál itt támogatható

    Bár a TeatRom elsősorban színházi előadásokra épül, a hagyományos fesztivál elemeknek is, mint koncertek, kézművesvásár, roma gasztronómia – ebben partnerük a Romama lakásétterem –  fontos helye lesz a programban. 

    Kísérőprogramokként számos játék és kézműves foglalkozást, filmvetítést, kiállítást, képzési, foglalkoztatási és életmód projekt bemutatókat tartanak (Kiút program, Málta, Abaujrakezdés, tüzeléstechnika stb), valamint szociális szolgáltatásokat, partnerük a Dr Ámbédkár Iskola szervezésében iskola-marketing eseményeket társítanak.

    „Sok nagyvárosi értelmiségi célja a szegregáció enyhítése személyes kapcsolatok révén. Szeretnénk, ha a társadalmi felelősségvállalás formájává válna a TeatRom-on való fesztiválozás. A különleges és minőségi programok mellett, a látogató egy sehol máshol nem hozzáférhető élményre tehet szert: megízlelheti a roma vendégszeretet különös ízeit, nagyvonalúságát” – közölték a szervezők.

    MÉG TÖBB INFORMÁCIÓ ITT.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram