Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben – Jordán Tamás előadása a Gödörben látható

    2023. február 4., szombat 09:51

    Február 22-én 19 órai kezdettel Jordán Tamás előadása ismét látható a Gödör Klubban! Kapcsolódó (ingyenes) programra is sor kerül az előadás után: 20:30-tól következik a Fejből mondott slamek FSA-versenye a 80 éves Jordán Tamás tiszteletére, „föl kéne szabadulni már!” jelszóval.

    A Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben címet viselő írás József Attila személyes vallomása magáról, kétségeiről, az elveszettségéről. József Attila 1936 májusában, a Japán kávéházban maga elé tett egy füzetet és nekilátott teleírni azt. Akkoriban, mint neurotikus beteg, Gyömrői Edit kezelése alatt állott.

    A pszichoterápiában ma is használatos eszköz a beteg írásainak elemzése. Ilyenkor az a feladat, hogy a páciens írjon ki magából mindent, írjon megállás nélkül, ha nem jut eszébe semmi, akkor is írjon, ha mást nem, olyan szavakat, melyek az előző szóról jutnak eszébe.

    Ezért a „szabad ötletek” kifejezés a címben. Két ülésben – mert az írást később otthon fejezte be. Meghökkentő őszinteséggel vall József Attila és ezt Jordán Tamás ugyancsak meghökkentő módon adja elő.

    JEGYEK 
    Diákjegy elővételben: 1500 Ft
    Normál elővétel: 2200 Ft
    Helyszínen előadás előtt: 3000 Ft

    További részletek: https://www.facebook.com/events/6063562677023437

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram