A kelet-európai diktatúrák (Nem baj, majd megértem) és a civilizált világ ( Pokol ) poklaiban barangol, a Spinozában Izrael állam egyik megálmodóját eleveníti meg. Különleges, egyedi, a világunkkal szembesítő témájú előadásokban játszik az Orlai Produkcióban, mint a Nem baj, majd megértem, Dante Pokol vagy a Spinozában hét éve futó Herzl. Utóbbiban Max Nordaut alakítja a címszereplő Makranczi Zalán partnereként.
A Spinoza Színház a híres magyar zsidók sorozat első előadásaként mutatta be a Herzlt, 2014-ben. A valós tényeken alapuló fantáziajátékot a Spinoza Színház alapító tulajdonosa, Sándor Anna és Forgách András jegyzi, rendezője Czeizel Gábor. A zsidó állam születésének előzményeit megelevenítő darab Herzl Tivadar újságíró, színműíró és Max Nordau író, pszichiáter, filozófus szellemi párbajára épül. Mindketten ugyanabban a pesti zsidó közegben mozogtak, mégsem ismerték egymást. Párizsban Émile Zola közvetítésével találkozott az új Mózesként aposztrofált Herzl és a kissé szkeptikus pszichiáter. Herzlnek sikerült meggyőznie Nordaut a békés zsidó állam létjogosultságáról, olyannyira, hogy évekig közösen szervezték a cionista kongresszust.
Mindenekelőtt arra lennék kíváncsi, hogy miként kötődsz a Spinoza Házhoz, mit köszönhetsz ennek a színháznak?
2003- 2004 táján megkeresett Bächer Iván, hogy indul egy Spinoza nevű kávéház. Sándor Anna tulajdonos megkérdezte tőle, van-e kedve ott felolvasni az írásait. Iván azt felelte, hogy nem szereti a saját műveit felolvasni, viszont szívesen zongorázik, ha valaki felolvas. Ivánnal éppen ekkoriban találkoztam Kapolcson, és örömmel mondtam igent a felkérésére, hiszen akkor már évek óta élvezettel olvastam a publicisztikáit a Népszabadságban. Ő a Spinozában bizonyos témák mentén saját szövegeit válogatta össze korábbi írásaiból. Az első téma a kutya volt. Majdnem tíz éven át Iván Chopin mazurkákat játszott a zongorán, én meg az ő írásait olvastam. Tehát már otthonos voltam a házban, amikor Sándor Anna és Czeizel Gábor külön- külön is megkerestek a Herzl című színdarabbal, Max Nordau szerepével.
Milyen élmény, milyen találkozás számodra ez a darab, a közös játék Makranczi Zalánnal a Spinoza kávéházi légkörében?
Öt európai nagyvárosban, Bécsben, Párizsban, Bázelben, Berlinben és Londonban beszélgetünk. Herzl elképesztő álmokat dédelget magában egy zsidó állam létrejöttéről, elengedi a fantáziáját, míg Nordau megpróbálja visszahúzni őt a valóságba. A szellemes és egyben ismeretterjesztő dialógusokat élvezettel játsszuk Zalánnal, amelyet kiegészít a közös játék öröme is. A nézők is kedvelik, időnként közöttük közlekedünk, és sokszor olyan sokan ülnek, hogy bizony nehézséget okoz átverekedni magunkat rajtuk. Több meghívásunk is volt főleg zsidó vonatkozású helyekre, vidéki zsinagógákba, vagy a Lauder Javne iskolába, és pár évvel ezelőtt Tel-Avivban is vendégszerepeltünk vele.
Miben látod az olyan személyiségek titkát, mint Herzl Tivadar és Max Nordau, akiknek alapvető szerepük volt Izrael létrejöttében?
Mindketten okos, nagyon művelt emberek voltak. Herzl magas körökig nyúló kapcsolati rendszerrel bírt. Nordaut nyilván meglepte Herzl energiája, eltökéltsége, konoksága, illetve kölcsönösen meglepték egymást tájékozottságban, bölcsességben, akaratban. Heves vitákat folytattak egymással különböző városok különböző kávéházaiban, és inspirálódtak egymástól. Forgách András, akinek elképesztő ismeretei vannak a zsidó kultúráról, humorral és emberszeretettel vegyítette a politikai eltökéltséget, a történelmi ismereteket. A társalgási formája számomra külön élvezet, engem sokszor a Hacsek és Sajóra emlékeztet, bár itt nem az egymás félreértése dominál.
Manapság hiányoznak a Nordauhoz és Herzlhez hasonló szent őrültek, akik megszállottan kitartanak egy jó ügy, a pacifista, erőszak- és antiszemitizmus mentes világ mellett…
Gondolom, ma is léteznek ilyen emberek, de inkább a háttérben dolgoznak, feltehetően politológusok vagy filozófusok. Elképesztően nagy dolog, hogy Herzl és Nordau elméletben dolgoztak egy olyan ország megteremtésén, amely 40-45 évvel később valósult meg. A századforduló történelmi szituációjában ez nagyon feltűnő lehetett.
Többnyire társadalomkritikus, éles helyzetekkel foglalkozó előadásokban játszol. Tanítva is tanulsz, tanulva is tanítasz a szerepeid által?
Bár szeretek szórakoztatni, több olyan előadásban játszom, amelyek a szórakoztatáson túl tanítanak is. És nem csak engem. Fontos feladatunk, hogy a nézőket szembesítsük az életükkel, a korral, amiben élnek, hogy ráismerjenek a saját életükre, a bűneikre.
A rangsor élén bizonyára a Nem baj, majd megértem és a Pokol szerepel…
Igen. A Nem baj, majd megértem egy 30-35 évvel ezelőtt játszódó történet, mégis tökéletesen ráhúzható a mára, direkt aktualizálás nélkül. A darab Bodor Johanna közel 10 éve elkészült könyvének a színpadi adaptációja. Bizonyos értelemben alájött a történelem, mert megint diktatúráról, magánéletekbe való közvetlen politikai beavatkozásról, legutóbb pedig lehallgatásokról beszélhetünk. Mindezekről még nem volt szó akkor, amikor a könyv íródott. Ezen kívül öt ember drámájáról is szól, közülük mindegyik külön- külön is megérne egy színdarabot. Bodor Johannáé, a szüleié és azé a két férfié, egyikük román, másikuk magyar, akikkel az áttelepülés idején kapcsolatba került.
Több karaktert is viszel az előadásban, egy jelenet erejéig Ceausescut is, de a fő karaktered Bodor Pál. Milyen érzés létező személy bőrébe bújni?
Bodor Pált személyesen ismertem, amikor az első gyógykezelésekre jött Magyarországra. Ez 1983-ban volt, a Macskákat próbáltuk éppen a Madách Színházban. Johannát is akkor ismertem meg, sőt a férfit is, aki feleségül vette, hogy áttelepülhessen Magyarországra. Az élet úgy hozta, hogy Pali bácsival pár héttel a halála előtt is találkoztam. Érdekes volt belehelyezkedni egy olyan ember életébe, akihez személyes kapcsolat fűzött.
Dante Isteni színjátékának első éneke, a Pokol előadásával egyfajta kulturális szolgálatot is teljesítesz…
Hétszáz éve „ csámcsog” az emberiség az Isteni színjátékon. Hozzátartozik az alapműveltséghez, de alig olvassuk, mert nagyon nehéz szöveg. Nádasdy Ádám fordítása nagy segítség azoknak, akiknekn nincs türelmük elolvasni, de szomjasak a kultúrára. Török Tamara dramaturg ötlete nyomán jött létre az előadás, akinek az is célja volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a pokol nem egy elvont fogalom, ami a kultúrtörténetben, vagy a vallásban szerepel. Az emberi bűn és szenvedés a mai életünkben is kegyetlen és keserű tapasztalat.
Színészként megadatik, hogy a szerepeken keresztül végigmenj egy lelki utazáson, pokolba szálláson. A Dante-i szöveg esetében ez hogyan zajlott?
Dante élete felénél a lelkiismeret, a bűntudat nem e világi helyein barangol, ahová élő ember nem juthat el. Dante belerendül ebbe az élménybe. Megjelennek mindenféle állatok, a saját bűneinek a jelképeként, majd negyedikként megjelenik egy ember, akiről nem tudja hirtelen, hogy szellem vagy valóságos lény. A bemutatkozáskor ráismer nagy mesterére, Vergiliusra, az ókori költőre, aki azt mondja: Gyere, vezetlek, bízz bennem, mutatok még borzalmasabbat.., és átvezeti a poklon. Megtisztulást túlzás lenne mondanom, de munka közben óhatatlanul átjárt valami fajta magasztos ügy szelleme.
Megteremted a magad kis kultúrszigeteit, megválogatod, mihez, kihez adod neved. Nem látni tévés műsorokban, reklámokban, a bulvárban. Igényességből, tartásból?
Naponta érzem, hogy akaratom ellenére kezdek része lenni a gépezetnek, kénytelen vagyok bizonyos helyzeteket elfogadni. Nagyon kiszolgáltatottak vagyunk, mert közösségi a szakmánk. Igyekszem megválogatni, mit vállalok el. Tudatosan kerülöm a tv celebséget, a reklámot, tudom, mekkora veszélye van mindkettőnek. A Zsebtévében való pár éves szereplésem is óriási kockázat volt. Nem bántam meg, de pontosan ismerem a veszélyét. Ha az arcomat adom egy ketchup, szappan vagy bank reklámhoz, akkor a hitelem csökken a színpadon.
2008-tól szabadúszó vagy. Bizonyára felmerült azóta, hogy esetleg leszerződj valamelyik művész színházhoz…
A Krétakör feloszlása után szerepeltem a Vígszínházban, az Örkényben, a Radnótiban, a Pinceszínházban, a Szputnyikban, a Katonában, mindenütt vendégként. Volt ahova tagnak is hívtak, ilyenkor mindig hezitáltam, és inkább a szabadúszás mellett döntöttem. Nem bántam meg utólag. Sokszor gondoltam, hogy mégiscsak társulathoz kellene tartoznom, de az ellenkezője is ugyanúgy felmerült. Nem mondanám, hogy tudatosan építek egy pályát, sokkal inkább napról- napra élek. Megpróbálok észnél lenni, hogy mit vállaljak el, illetve mit nem.
Színházilag hol a határvonal, mi az, amire nemet mondasz?
Jó ha bizonyos feltételek teljesülnek, úgymint jó rendező, jó színdarab jó kollégákkal, jó helyen, ahol működik a szellemiség és értelme van a munkának. Távol tartom magam a “jól fizetnek” helyzetektől. De azt se bánom, ha éppen nincs új próbám, mert szükségem van önreflexióra, hogy ránézzek a munkáimra, az emberi kapcsolataimra. Egyre fontosabbnak tartom a színházon kívüli életet, szüksége van az embernek a magánéleti harmóniára. Dehogy akarok minden este játszani, színpadon állni. Sok dolgunk van a világban, ne úgy menjünk el, hogy azt mondják ránk: nem sok közöm volt hozzá vagy nem sok köze volt hozzánk.
Mennyire zavar a politikai propaganda a kultúrában, az egyre szürreálisabb „ beszólások”?
Nemrég olvastam ezt a Szép Ernő mondatot: „Mikor heverjük ki azt a kárt, amit ennek a nemzetnek a fejében és a lelkében tettek?” Az író a 1944-es élményeiről beszélt. Felelősek vagyunk a mondatainkért. Fél évvel ezelőtt hívtak a PIM-be egy felolvasásra, Dante halálának 700. évfordulójára. Udvariasan, de nemet mondtam a hölgynek, aki megkeresett. Amikor rákérdezett, azt válaszoltam, ilyen nemes anyagot egy ilyen nemtelen közegben nem akarok elmondani.
Szerző: Szentgyörgyi Rita
A Herzl előadását nobember 20-án láthatják legközelebb a Spinozában. (Budapest, Dob u. 15, 1074)