Ma két éve hunyt el Gesztesi Károly. Az akkor 56 éves színész a Nyugati tér közelében, a Ferdinánd hídnál haladt az autójával, amikor vezetés közben rosszul lett. Később kiderült, hogy szívinfarktust kapott, és a kiérkező mentők hiába próbálták ötven percen át újraéleszteni.
Gesztesi Károly színész, szinkronszínész 1963. április 16-án született Budapesten. Születésekor Tóth Károlyként anyakönyvezték, később felvette édesanyja második férjének nevét. Három házasságából öt gyermeke született.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társaságának tagja volt. Ezután Hollandiába utazott néhány hónapra. Az 1990–1991-es évadra a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1992–1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1998 óta szabadfoglalkozású.
Játszott a Jóban Rosszban című televíziós szappanoperában és megannyi magyar mozifilmben, a Szabadság, szerelemben, a Csak szex és más semmiben, a Valami Amerikában, de ő alakította Álmos vezért is a Magyar vándorban.
Gesztesi volt az egyik legismertebb magyar szinkronszínész. Ő volt a Szupercsapat című akciósorozatban Rosszfiú magyar hangja, a Trónok harcában Robert Baratheon, a Shrek című animációs filmekben a címszereplő magyar hangja, de gyakran szinkronizálta Sylvester Stallonét is, valamint ő adta a Ponyvaregényben Quentin Tarantino magyar hangját is.
„Voltam én az ország legjobb papája, de tivornyázó színésze is, mindig a végletek emberének tartottak, ám a családom és a hozzám közel állók tudják, hogy teljesen átlagosnak mondható, emberi életet élek” – nyilatkozta.
Gesztesi Károly a halála előtt a Hit Rádiónak adott egy interjút, amelyben többek közt arról is beszélt, hogy 1995-ben miért döntött úgy, egyetlen színházhoz sem szeretne tartozni. Az interjú sosem került adásba. „24 éve volt utoljára, amikor azt mondtam, lekötöm magam, azóta nem. Pont azért, mert szerintem egy művészember, alkotó ember nem tartozhat sehova, neki szabadnak kell lennie. A legfontosabb az, hogy magad felé az elvárás legyen nagyon nagy. Most már 24 éve megvan az a szabadságom, hogy ha nem tetszik valami, akkor fölállok és elmegyek” – fogalmazott Gesztesi Károly, hozzátéve: ezt csakis azért teheti meg, mert a színészeten kívül van más bevételi forrása is.
Véleménye szerint ez minden színésznek kijárna, ugyanis meggyőződése, hogy a színészetet nem lehet színészkedéssel megúszni, muszáj mögé tenni egy anyagi bázist.
Elmesélte továbbá, hogy amikor a Shrek második részét forgatták, ő éppen Los Angelesben volt, emiatt nélküle forgatták le a szinkront.
„Épp Amerikában forgattam egy filmet, amikor szóltak, hogy jön a második rész. Mondtam, hogy szuper, de én most Los Angelesben forgatok még három hónapig. Aztán leforgatták nélkülem. Miután Spielberg tanár úr meghallgatta, visszaküldte, hogy ez nem az, ami volt. Pedig hangban nagyon hasonlított az enyémhez, de azt mondta, a szív nincs mögötte. Egyébként meg kell mondanom, tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy ‘felrobbant’ a szinkronszínészek gázsija, mert amikor megtudtam, hogy leforgatták nélkülem, azt mondtam, jó, megcsinálom, de négyszeres gázsiért, ami nagyon nagy ugrásnak számított akkor. Nem kell nagy összegre gondolni, még így is 150 ezer forintra jött ki az egész Shrek-film, de onnantól kezdve mindenki bátrabban kért el nagyobb összegeket.”
Gesztesi mély benyomást tett a híres rendezőre, Steven Spielbergre. Elmesélte, hogy ugyan nem ismerik egymást, de személyesen választotta őt ki egy főszerepre a Ryan közlegény megmentésében: „Azt is mondta, hogy nem tudja a figurámat, hogy hogyan nézhetek ki, de imádja azt, amit csinálok hangban, mert hát végső soron abban benne van a lényünk is.”
“Akármikor megyek a Ferdinánd hídon – márpedig sokszor járok arra –, mindig eszembe jut. De ezen kívül is nagyon sokat gondolok rá, a mai napig hallom, ahogy mondja: „Tesókám!” Mert neki mindenki „tesó” volt, de senki nem tudta úgy mondani, ahogyan ő” – nyilatkozta a napokban Szabó Győző.
“Amikor a Shrek megy a tévében karácsonykor, az szintén időutazás nekem, felidézi a közösen eltöltött pillanatainkat. Nagyon jó barátom volt Karcsi, rettenetesen hiányzik a mai napig. Természetesen január 4-én is gondolok rá, de nekem nem kell évforduló ahhoz, hogy eszembe jusson” – fogalmazott a Blikknek a színész.
“Azt mondják, meg van írva előre a sorsunk. A tiedet, Karcsi, valaki vastag filccel átírhatta. Vastag, fekete filccel. Megszámlálhatatlan műsorban vendégeskedtél. Reggeli, könnyed, csevegős adások díszvendége voltál. Megjelentél egy olyan kalapban, mintha épp Kubából érkeztél volna vissza tökéletesen lebarnulva. Elegáns voltál a nyári, könnyű vászon öltönyödben – elegáns és szórakoztató. Élmény volt nézni és hallgatni téged, Karcsi. Élmény volt hallgatni a belőled áradó gondolatok szabadságát és mindig ott volt a hangodban a holnap kiszámíthatatlansága. Mert beszéltél ugyan tervekről, hogy majd ebben a filmben és abban a darabban játszol, és persze a közönség szeretete mindennél fontosabb, de mégis, ott bujkált a szemeidben a meglepetés varázsa” – írta az Újságmúzeum oldalán Sinkovics Gábor.