Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Nekem az SZFE a közösséget jelenti” – Lángot vitt Egerbe Csizmadia Tibor

    2020. október 6., kedd 09:19

    Csizmadia Tibor, az SZFE tanára, aki az egri Gárdonyi Géza színház direktora volt korábban, beszédében elmondta, hogy miért futott Egerig.

    Csizmadia Tibor többek közt arról beszélt, mit jelent számára az SZFE, illetve arról, hogy hisz a közösségben, a fiatalokban, a függetlenségben és az értékek megóvásában.

    „Tíz éven keresztül, amikor az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója voltam, elkötelezetten ezért a városért, ezért a színházért dolgoztam, mániákusan, nagyon sok energiával. Amikor elmentem befejeződött életemnek ez a nagyon fontos szakasza, akkor elkezdődött, vagy inkább úgy mondom felerősödött egy újabb szakasz: a Színművészeti Egyetem. Az az Egyetem, ahol most már idestova 20 éve tanítok.

    Amikor ez a botrány kitört, filmes hallgatók megkérdezték a tanárokat, hogy mi nekik az egyetem, mit jelent nekik az egyetem. Engedjétek meg, hogy én most nem számítógépről, nem laptopról, hanem papírról felolvassam azt, amit akkor mondtam.

    Nekem az SZFE:
    Mindenekelőtt közösséget jelent. A tanárok és a hallgatók közösségét. Elsősorban azokét a hallgatókét, akiket én vettem fel, és felelőséggel tartozom a fejlődésükért.

    Nekem az SZFE azokat a fiatalokat jelenti, akiktől tanulni tudok, akiken keresztül minden múltbeli történéssel, hagyománnyal, felhalmozott tudással együtt, megértem a mai világot.

    A progressziót és a teremtő erőt jelenti. A gondolkodást és a kreativitást.
    A múltamat és a jövőjüket.

    Rajtuk keresztül felelősséget az egész magyar színházért.
    Hát ezért futottam most ide, hogy ezt elmondhassam! Köszönöm szépen!”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram