Valló Péter rendező a 20. század egyik legjelentősebb drámai teljesítményének tartja Brian Friel Pogánytáncát.
Márciusban a veszélyhelyzet kihirdetésének napján volt az Ádám almái olvasópróbája az Akacs Mihály utcában. És bár a színházak azóta se nyitottak-nyithattak ki, az oldás valamelyest itt is érezhető. Tegnap kinyitott a jegyiroda és újabb olvasópróbát is tartottak; miközben az Ádám almái színészei Czukor Balázs vezetésével próbálnak.
Valló Péter a Pogánytáncot a 20. század egyik legjelentősebb drámai teljesítményének tartja. Az ír Brian Friel (1929 – 2015) „különös önéletrajzi történetében” a narrátor, Michael – Kálmánchelyi Zoltán – saját gyerekkorára emlékszik vissza.
Ajánló a darab elé:
936 nyarán két esemény bolygatja föl az Írország északnyugati csücskében, Donegal megye egyik eldugott falucskájának közelében élő Mundy család életét: beköltözik házukba a kor egyre népszerűbbé váló technikai vívmánya, a rádió (és az általa közvetített világzene), továbbá egy ugandai lepratelepen eltöltött huszonöt évnyi misszionárius papi szolgálat után hazaköltözik a família legidősebb tagja hajadon húgaihoz. Öt nagyon szerény körülmények között élő, többé-kevésbé mélyen katolikus nő világa bontakozik ki előttünk, akik közül csak a legfiatalabbnak volt dolga férfival: szerelemgyereke együtt is lakik velük. Felnőtt korából visszatekintve ő meséli el nekünk a történetet.
Közeledik az aratás ideje, az egész környék a termékenység ősi pogány istene, Lú ünnepére készül, amit állatáldozatok bemutatásával és féktelen vad táncokkal szoktak megülni. A lányok közül négyen örömest részt is vennének rajta, de a családot összetartó legidősebb nővér mindenáron vissza akarja tartani őket a keresztény hit nevében. Ráadásul váratlanul betoppan a hűtlen szerető, a „balkézről született” kisfiú apja, s vele beköszönt otthonukba a kísértés. A megélhetésüket is veszély fenyegeti: úgy tűnik, hárman is elveszíthetik a munkájukat. S mindennek tetejébe a hősként és szentként tisztelt, hazatért báty is egyre eretnekebb módon viselkedik…
Van-e kiút a szegénység, a kielégítetlenség, az előítéletek és az összezártság hálójából? Szerencsére a lányok mindegyike örökölt felmenőiktől jócskán szeretetet, gyengédséget, odaadást egymásért, valamint a legnehezebb helyzeteken is átsegítő derűt és talpraesettséget. És azt a különleges képességet, hogy vágyaikat és fájdalmukat zenébe és táncba fojtsák.
Forrás: Vaol.hu, Weöres Sándor Színház
Fotó: Mészáros Zsolt