Dramaturg, forgatókönyvíró, de szenvedett érte a VAN főszereplője, szaladt el menyasszonyi ruhában a ceremóniáról a Senki szigetében, kulcsszerepet játszott a Berlinálén díjazott Rengeteg – Mindenhol látlak című alkotásban, és eljátszotta Nemes Jeles László Napszállta című filmjének főszerepét. Jakab Juli most egy kisgyerekes anyukát alakít a Sünvadászatban, ennek apropóján beszélgetett vele a Film.hu.

Zita, a karakter akit a Sünvadászatban alakít ugyanúgy szabad és kreatív munkát végez és kisgyermekes anya. A kérdésre, amikor elolvasta a forgatókönyvet, mi volt, amiben leginkább azt látta, hogy köze van ehhez a nőhöz, Jakab Juli elmondta:

„Szerencsére a házastársi problémákban nem ismertem magamra, de a körülmények mindenképp közel álltak a valós életemhez. Amikor kijött a trailer, sok embertől az a visszajelzés érkezett, hogy én itt egy ellenszenves figurát játszom, és bár értem, hogy miért mondják, szülőként szerintem nagyon lehet empatizálni vele. Például van az a jelenet, amikor sír a gyerek, ő pedig odaadja a bébiszitternek, hogy vidd el altatni. Bár kívülről rossz nézni, de annak, aki már átélte, hogy milyen az, amikor az ember 24/7-ben megfelel az elvárásoknak, jó szülő próbál lenni és egy perc pihenő sincs, akkor előfordul, hogy nem tudunk minden körülményre tekintettel lenni, amitől meg persze iszonyú lelkiismeret-furdalásunk lesz.”

A felvetésre, miszerint több olyan nézői visszajelzés érkezik, hogy ez a szülőpáros önző, úgy reagált:

„Iszonyú szerencse, hogy amióta anya vagyok, nem kerültem párkapcsolati krízisbe. Mert ha visszaemlékszem, hogy régebbi kapcsolataimban milyen volt, amikor ilyen drámát éltünk meg, akkor az egész életünket kitöltötte: az agyalás, a ventillálás, hogy mikor beszélünk, mikor nem. Ha ugyanez úgy történik meg, hogy van egy-két közös gyereketek – és nem mellesleg mellettük még a hivatásod is –, akkor mi az elvárás azzal kapcsolatban, hogy egy ember miképpen viselkedjen?

Természetesen sok minden nagyon nem szerencsés abból, ahogy ez a két ember viselkedik a filmben, sokszor nem jól kezelik a helyzetet, de ezek nagyon mélyen emberi reakciók. Ha ez a nő azon aggódik, hogy a félig válófélben lévő férje megcsalja, akkor ez tölti be a gondolatait, hiába anyuka. Attól, hogy az embernek gyerekei vannak, nem biztos, hogy sokkal bölcsebben fogja kezelni ezt a helyzetet, hogy érzelmileg nagyobb távolságot tud tartani a társától, akit szeret” – fejtette ki Jakab Juli.

Azt is elmesélte, szerinte nagyon nehéz teljesen és a jövővel kapcsolatos szorongások nélkül megélni ennek a korszaknak a jelenét: „Nekem sem sikerült. Az első gyerekem születése után szorongásos depresszióm volt, ami nagyon megviselt. Jól funkcionáltam kifelé, de befele azt éreztem, hogy az tud segíteni, ha valami lefoglalja az agyamat és nem maradok egyedül saját magammal. Úgyhogy erre törekedtem is: elkezdtem levelező egyetemre járni, talán túl hamar munkát is vállaltam, ami természetesen másképp volt nehéz.”

Arról is beszélt, hogy mivel ennek a filmnek a főszereplője elsősorban a bébiszitter, talán nincs is annyira kibontva Zita karaktere:

„Igyekszem, hogy ne alakuljon ki ekkora rohanás és kapkodás a családban, mert az mindenkinek rossz. Előfordul egy-egy ilyen nap vagy hét, de hosszú távon ezt nem lehet bírni. Egy ilyen pici gyerek mellett, akit még szoptatnak, aki többször kel fel éjszaka, annyira fáradt az ember, hogy hiába fér bele a naptárba elvileg minden, hiába jönnek ki az órák, az ember egy kupac szennyes a nap végére. Ezért nekem nem nagyon kellett másfele néznem a szerep megalkotásához, mint a saját állapotomra. Nagyon emberinek gondolom azt a helyzetet, amit a Sünvadászat megmutat és közösséget is érzek ezzel a nővel, aki még egy házassági krízist is menedzsel mindemellett.

A mai nőkben csomó szorongás alakulhat ki például azzal kapcsolatban is, hogy mennyire fér bele az anyaság mellé, hogy csinosan öltözzenek. Zita kurátor egy galériában. A helyzetnek megfelelően kell felöltöznie, amikor a következő kiállítás művészével találkozik, de mindeközben odahozzák neki a gyerekét, akit meg kell szoptatnia. Ez teljesen idegen szituáció ebben a helyzetben. Felmerülhet benne a kérdés, hogy mit gondolnak mások erről. De ezt persze főleg magában növeszti az ember. Amikor a nagylányom születése után először elmentem koncertre, konkrétan azt éreztem, mintha rám lenne írva, hogy nem kéne itt lennem, mert anyuka vagyok. Ezeket az érzéseket felismertem Zita karakterében is.”

A színészetről szólva azt is kifejtette:

„Nagyon szeretek szerepelni filmben és színházban egyaránt, de csak olyan munkákban, amik tényleg közel állnak hozzám. Bár eddig egy darabban játszottam, az Egy százalék indiánban, de nagyon remélem, hogy Szabi ír még majd olyan darabot, amiben lesz helyem. A színészet, mint fő vonal nagyon nem az én világom: távol áll tőlem a nyomulás, a bulikba járás és csevegés. Hamar felfogtam, hogy enélkül a nemzetközi karrier nem megy. A hazai példákból pedig úgy látom, hogy ez egy olyan út lett volna, hogy kiköltözöm valamelyik európai városba, és sorozatokban játszom epizódszerepeket – valószínűleg valamilyen szerencsétlen sorsú kelet-európai lányt. Néha kaptam megkereséseket, de a legtöbb esetben annyira nem tetszett, hogy a casting videót sem vettem fel. Nekem többet ér, hogy ritkán szerepelek egy-egy filmben, amiben viszont nagyon hiszek, minthogy főállású színésznő legyek.”