gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Három színház kéri a segítségünket idén a MagNet Bank kampányában

    2020. október 15., csütörtök 11:26

    A Baltazár Színház, a Gólem Színház és a Miskolci Nemzeti Színház is a támogatható szervezetek listájára került 2020-ban a Közösségi Adományozási Programban.

    A 2019/2020-as évad nagy nehézségek elé állította a magyar színházi szcénát. A Covid-19 járvány miatt az évad második fele gyakorlatilag elmaradt, a próbák és az új bemutatók eltolódtak. A magyar színházi szcéna hatalmas erőbedobással igyekszik rugalmasan alkalmazkodni az új helyzethez, ám a pandémia időszaka még mindig tart, és ez folyamatos kihívások elé állítja az összes hazai teátrumot a 2020/21-es évadban is. Nincs ez másképp a Baltazár Színház, a Gólem Színház és a Miskolci Nemzeti Színház esetében sem. A jó hír az, hogy most segíthetünk nekik, ráadásul mindez egyetlen forintunkba sem kerül.

    Hogy segítsek?

    A MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában minden évben felajánlja nyereségének 10%-át civil szervezetek számára. A rájuk eső nyereségrészről pedig az ügyfelek rendelkeznek pár egyszerű lépésben a netbankjukba belépve október 28-ig. Az egyes szervezetek maximum egymillió forintot gyűjthetnek abban az esetben, ha elég ügyfél rendelkezik a javukra. Segíteni tehát kizárólag a bank ügyfelei tudnak a színházaknak ebben a kampányban.

    Mit támogatok?

    Felajánlásukkal az ügyfelek nemcsak egyszerűen a színházakat, hanem három remek projektet is támogathatnak. Olyan ügyek ezek, amelyek jelen pillanatban nagyon fontosak a társulatok számára, és amelyekhez nagy szükségük van az adományozók segítségére.

    A Baltazár Színház új előadásra gyűjt

    A pandémia kaotikus és kiszámíthatatlan időszaka hívta elő a Baltazár Színház alkotóiból tervezett új előadásuk témáját. A világot tartó oszlopok című előadás arra törekszik majd, hogy egy lehetséges alternatívát mutasson a felelősségvállalásra a művészet nyelvén. Az előadás azt kívánja bemutatni, hogy milyennek szeretné látni a Baltazár Színház a jövőt. Arra keresi a választ, hogy melyek azok az értékek, amelyek mentén élve a világunk talán élhetőbb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb lesz.

    A Miskolci Nemzeti Színház zöld színház projektre gyűjt

    A Miskolci Nemzeti Színház egy olyan projektet választott, amely a XXI. század legfőbb problémáját, a klímakatasztrófát igyekszik legalább intézményi szinten mérsékelni. A Jövő Nézőiért elnevezésű projektjével saját tapasztalatait, illetve az úgynevezett zöld intézménnyé válásának útját szeretné mintaként továbbadni a környezetvédelem iránt elkötelezett kulturális intézmények számára. Céljuk a jövőben a lehető legkisebb ÖKO-lábnyom elérése, környezettudatos energetikai fejlesztések, a kommunális hulladék minimálisra csökkentése és környezettudatossági prioritás az üzemeltetésben. Emellett tematikus beszélgetések, kiállítások és szemléletformáló ún. ÖKO-érzékenyítő programok fejlesztése. (A zöld színházi mozgalomhoz mostanra kilenc másik színház is csatlakozott.)

    A Gólem Színház felújítására gyűjt

    2020 őszén a Csányi u. 3-ban nyílik a Budapesti Zsidó Előadóművészeti Központ. Minden, ami zsidó tematikájú előadóművészet egy év múlva a felújítás után helyet kap itt. Az ingatlant az Erzsébetvárosi Önkormányzat közszolgáltatási szerződés keretében adta használatba és az a bontási munkálatokat is saját költségén elvégezte. A felújítás további része a Gólem feladata és költsége.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram