Ma ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Esztergályos Cecília. Ez alkalomból adott interjút a Nők Lapja Cafénak.
„Azokkal szoktam találkozni, akik ráérnek a családból, de most a pandémia mindent megváltoztatott. Hála Istennek az Esztergályosok sokan vannak, és felhívnak, hogy „Cilike, találkozunk?”. Ez úgy néz ki, hogy sütök-főzök, de főleg sütök: kenyeret, kalácsot meg püspökkenyeret. Idejönnek az unokahúgomék vagy unokaöcsémék a házunkhoz, maszkban találkozunk, átadom a csomagot és ők távoznak” – mesélte születésnapja kapcsán a színésznő.
A kérdésre, a színpadra mikor térhet vissza, elárulta: „Fél év után megyek vissza az Új Színházba, február másodikán. (…) Az utolsó előadásra készülök a Mici néni két életéből, azt a darabot tizenegy évvel ezelőtt mutattuk be a József Attila Színházban. Úgy tervezem, hogy nagy ünnepséggel búcsúzom el a darabtól és a József Attila Színház közönségétől.”
Esztergályos Cecília arról is beszélt, boldogan játszik: „A játszás, a színészet a világ teteje. Mostanában nagyon sok kollégát hallok nyilatkozni, ahogy nagyon komolyan beszélnek arról, hogy „én úgy csináltam, meg így csináltam”. Gyerekek: ez színjáték. Őze Lajos hívta úgy magát, hogy színjátékos. Ez volt a névjegyén. Színészként játszanunk kell, nem belehalni a szerepbe, vagy úgy pofán vágni a másikat, hogy leesik a feje. Természetesen fontos úgy játszanunk, hogy a néző elhiggye, de senkit sem kell ezért hátba szúrni valódi késsel.”
Arról is faggatták, hogyan reagált, amikor hallott például az Eszenyi-ügyről, vagy más esetekről, amikor egy igazgató vagy rendező megkeserítette a színészei életét: „Nem érdekel. Messze elkerülöm. Persze ismerem őt…(…) Ezek az „én mondtam, te mondtad, ő mondta” ügyek nem érdekelnek. Hagyjuk ezt! Elítélem azokat, akik megkeserítik mások életét. Ez értendő világra, országra, színházra és úgy általában mindenkire. Tessék a másikat megbecsülni! Legyünk boldogok, hogy élünk.”
Arról szólva, hogy a Família Kft. idején vált országszerte ismertté, úgy nyilatkozott: „1961-ben kezdtem a szakmámat a Pécsi Balett szólótáncosaként. Akkor forgattam a Te című kisfilmet Szabó Istvánnal, aki később Oscar-díjas rendező lett. Már címlapon szerepeltem a Film Színház Muzsikában meg a Filmvilágban. Ez már akkor sztárságnak számított. De nem ez a fontos, hanem az, hogy aki valamiben tehetséges, kapjon teret, hogy megmutathassa. Legyen mindenkinek tere megmutatni saját magát, aztán az élet majd úgyis eldönti, hogy kap-e még sok lehetőséget vagy nem kap. Ha nem kap, akkor máshol kell kiélnie magát. (…) Igyekszem a pillanatot és a sikert megélni, nekem ez nagyon fontos. Sok interjúban hallom a kollégák szájából, hogy nekik egyáltalán nem fontos a siker, vagy egyáltalán nem fontos az, hogy tetszik-e a közönségnek. Ha ilyet hallok, rögtön felmegy a pumpa bennem.”
A Família Kft. kapcsán elárulta: „Amikor én oda aláírtam, felháborodott a színházi világ. Ugyanúgy reagáltak rá, mint amikor egy színész szerepet vállalt egy reklámfilmben. Az volt a vélekedés, hogy egy valamit is érő színész se reklámot, se sorozatot nem csinál. Na, most nézd meg, apukám! A sorozatok teli vannak a nagy, komoly, drámai színészeinkkel. Szerintem ez is a munkánkhoz tartozott, és a mai napig is tartozik, csak régen még sokan nem így gondolták. Soha ne ítélj, hogy aztán ne ítéltessél! Amikor meglátok egy egykor engem elítélő színészt egy sorozatban, azt szoktam mondani, hogy „na, jól van, nyuszi!” (…) Nagyon élveztem. A macska rúgja meg, hogy abbamaradt! Én a mai napig forgatnám. Újra már nem lehet kezdeni, ahogy folyóvízbe se lehet kétszer ugyanoda állni.”