Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda

    Felhívás 15-25 éves kortárs tánccal foglalkozó fiatalok számára

    A projekt a spanyol Cía. Danza Vinculados és a magyar Szünet Együttes – egykori Tünet Együttes – együttműködésében, az Erasmus+ program támogatásával valósul meg. A programban való részvétel ingyenes, és magában foglalja a résztvevő fiatalok Spanyolországba való utazásának költségeit (utazás, szállás, étkezés). A „Move to Connect and Connect to Learn” című projekt keretében 8 magyar […]

    Újra gazdát keres a Lengyel Anna Vándordíj

    A díjat a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) Lengyel Anna dramaturg, műfordító, rendező, a Szövetség egykori társelnöke emlékére alapította 2022-ben.

    „Érzésekből, gondolatokból szeretnénk együtt dolgozni” – Interjú Fazekas Ellával és Korsós Noémivel

    A Freeszfe hallgatóival készült interjú közösségi színházi élményről és arról, mi foglalkoztatja őket pályakezdőként. Az interjút Bürger Nina, a művészeti kommunikáció osztály hallgatója készítette. Miért jelentkeztetek a Freeszfe közösségi színház osztályába? F.E. Gimnazista korom óta tudom, hogy szeretnék közösségi színházi csoportokat vezetni. Azt még nem, hogy ezen belül milyen irányba mennék tovább. Most leginkább a szociodráma […]

    Felkavaró és elgondolkodtató színházi előadások a 44.Tavaszi Fesztiválon

    A fesztivál április 29. és május 12. között olyan előadásokat hoz el, mint az ukrán háborút testközelből megmutató Bunker Cabaret, Susan Sontag drámája, az Alice az ágyban vagy a formabontó Európa házhoz megy, a Rimini Protokoll előadásában. Mit jelent valójában Európa? Földrajzi egységet, kulturális identitást, netán államok együttesét? Erre keresi a választ a Rimini Protokoll […]

    Nyílt lapokkal Csuja Imrével, Kerekes Évával, Debreczeny Csabával, Friedenthal Zoltánnal

    Karsai Dániel küzdelme jogi vagy erkölcsi kérdés? Feladata az államnak, a közjogi méltóságoknak beavatkozni egy ilyen ügybe? – szinte az adás első perceiben eljutnak ehhez a nagyon is húsba vágó kérdéshez, ami egy ilyen beszélgetésben, egy ilyen asztaltársaságnál nagyon jól megfér a gyerekkori emlékek felidézése és a szakmai kérdések kitárgyalása mellett. De nemcsak komoly témák […]

    „A sztrájkveszély megszűnt” – Itt az Operaház és a szakszervezetek közös közleménye

    Az alábbiakban a Magyar Állami Operaház és az operai szakszervezetek közös közleményét olvashatják. 2024. április 25-én a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1.332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei aláírták az intézmény belső életét, működését szabályozó új Kollektív Szerződést. Ezzel az aktussal egyidejűleg a két érdekképviselet visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től 5 napon […]

    Pintér Béla az Elviszlek magammal vendége: „Senki sem mondhatja meg, mit tehetek és mit nem”

     D. Tóth Kriszta vendége, Pintér Béla az Elviszlek magammal című műsor legújabb epizódjában, amelyről a WMN cikket is közölt. „Ez egy nyílt titok, hogy nekem a legtöbb előadásom önéletrajzi ihletettségű. Az is megy, amikor bele kell képzelnem magam egy-egy figurába, élethelyzetbe vagy személyiségbe, de az ember keresi azokat a témákat, amikhez igazán köze van, ami […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram