Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda

    Zsurzs Kati: „Nem tudtuk, hogy életünk meghatározó produkciójában veszünk részt”

    Zsurzs Kati színésznőnek ítélték oda idén a Gobbi Hilda-díjat. Az elismerést márciusban, a Játékszín Nyolc nő című előadása után a színpadon adta át a számára Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke. Ez a díj az egyik apropója az Abigél című filmsorozatból is ismert színművésznővel készült friss interjúnak, ami a Bóta Café című beszélgetéssorozat legutóbbi […]

    Molnár Piroska: „Az ember olyan, mint a cirkuszi ló”

    Molnár Piroska nevét a fiatalabb generáció is ismeri, hiszen az elmúlt években óriásplakátok és reklámok hirdették, hogy sorozatokban szerepel. Például a Keresztanyuban, amiben az az érdekes, hogy az ukrán határ mellett játszódó sorozatot egyszercsak beérte a háború. Veiszer Alindát érdekelte, hogy mit gondolt erről a sorozat főszereplőjeként. De a Patreon oldalán keresztül elérhető beszélgetésben szó […]

    Jelentősem megemelték a Prima Primissima díjakkal járó pénzösszegeket

    Az emelésre azért volt szükség, hogy a díjak továbbra is méltó módon támogassák a kiemelkedő, példaértékű eredmények, életművek létrejöttét a hazai művészeti, tudományos és sportéletben – nyilatkozta Csányi Sándor, a 2013 óta az alapítványt gondozó és finanszírozó OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke. A tájékoztatás szerint a Prima Primissima díjjal járó pénzösszeget […]

    Mosolygó Sára: „Ha elmegyek az Ódry Színpad mellett, gyomorgörcsöm van”

    A Most vagy soha! Szendrey Júliáját alakító fiatal színésznő, Mosolygó Sára a Színművészeti Egyetem egyik épületfoglaló osztályának tagja volt, így már egyetemistaként szembesült a színházi és filmes világot szétszabdaló politikai megosztottsággal, s azzal, hogy bármilyen szakmai döntést hoz, annak morális és politikai értelmezése is lesz. A Jelen kérdezte. A teljes interjú a Jelen 2024.04.26 – 44,45,46,47. oldalán […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram