Bodrogi Gyula most is folyamatosan dolgozik, így nem csoda, ha ő maga is nehezen hiszi el, hogy áprilisban kilencven éves lesz. A Magyar Kultúra Napja alkalmából beszélgetett a Nemzet Színészével a Család.hu.
A Nemzetiben jelenleg három színdarabban játszik, ráadásként pedig vendégszerepel egy másik teátrumban:
„Az Egri csillagok mellett itt van Molnár Ferenc népszerű vígjátéka: az Egy, kettő, három-ban én vagyok a Titkár. Remek előadás, kimondottan szeretem. A Tizenhárom almafában Mendit játszom, a ráadás pedig a Karinthy Színházban a Nagymester című darab, amelyben én alakítom a címszereplőt. Azt is nagyon élvezem” – mesélte Bodrogi Gyula.
Tavaly kapott vasdiplomát, ami azt jelenti, hogy 65 évvel ezelőtt végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A mostani a 66. évada a pályán. Ennek kapcsán a Nemzet Színésze kifejtette:
„(…) Onnantól, hogy kézhez kaptam a diplomámat, a szakma a tenyerén hordozott.”
Egyszer mesélte, hogy annak idején a József Attila Színházban rögtön a legelső szerepével belopta magát a nézők szívébe. Ez a kölcsönös szerelem a Boldogság, merre vagy? című szovjet vígjátéknál lángolt fel, és azóta is tart.
„Amikor a színpadi félhomályban előadtam azt a bizonyos mondatot: „Megállj, Kolja, megmondalak a mamának!”, abban a pillanatban eljegyeztem magam a közönséggel. Akkor éreztem meg azt, hogy a nézőkkel közünk van egymáshoz, hogy kapcsolatunk van, ami hála istennek, a mai napig nem múlt el. Azóta is az a legfőbb vágyam, hogy a legutolsó sorban, a legutolsó széken ülők is hallják és értsék, amit mondok, sőt azt is, amit gondolok. Mániákusan szeretem azt a színházat, ahol a közönség pontosan tudja, hogy mi történik” – nyilatkozta Bodrogi Gyula.
„Ha már nyűg lenne a munka, akkor abbahagynám. A színészet kortalan szakma, igazából nem lehet kiöregedni belőle. A színházban van gyerekszerep, van fiataloknak, középkorúaknak és időseknek írt szerep. A lehetőségek adottak, csak az a kérdés, meddig bírja az ember energiával. 66 év elteltével én még mindig ugyanúgy izgulok előadás előtt a takarásban, és még mindig ugyanolyan örömmel lépek színpadra, mint az elején, miközben minden alkalommal ugyanazt kérem: „Édes Istenem, segíts meg, hogy jól érezzem magam!” Mert ha én jól érzem magam, akkor ez azt jelenti, hogy egymásra hangolódtunk a közönséggel. És ez a legfontosabb, hiszen értük csináljuk ezt az egészet!” – tette hozzá.