
Bartha Alexandra és Dobos Erika vehette át a Böröndi Tamás emlékdíjat
2025. március 12., szerda 09:48
Harmadik alkalommal adták át a Böröndi Tamásemlékdíjat, amelyet Götz Anna, a Vidám Színpad művészeti vezetője, a néhai kiváló színész és a teátrum igazgatójának özvegye alapított azzal a céllal, hogy támogassa azon kollégákat, akik hozzájárulnak Böröndi szellemiségének továbbörökítéséhez.

„Idén két kolléga vehette át a díjat, akiknek tehetsége és elkötelezettsége teljes mértékben összhangban van azzal a szellemi örökséggel, melyet Böröndi Tamás, egykori, szeretett igazgatónk hátrahagyott.
Bartha Alexandra színészként erősíti csapatunkat, öt előadásunkban is játszik kiemelkedő tehetséggel és hatalmas sikerekkel – szinte minden héten találkozhattok vele nálunk.
Dobos Erika társulatunk alapja. Ő az, aki estéről estére elsőként érkezik a színházba és utolsóként távozik. Neki köszönhetjük, hogy minden kellék, színész és kolléga a helyén van, és hogy minden mondat elhangzik a színpadon, aminek el kell. Hol a rendező munkatársa, asszisztense, hol kellékes, hol súgó, hol ügyelő, hol bánatunk megoldója: száz ember egy személyben” – közölte a teátrum.