gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Azt meséld el, Pista! – 700. előadásához érkezik Mácsai Pál előadása

    2021. május 12., szerda 12:05

    Jubileumhoz érkezett az Örkény Színház előadása, az Örkény István saját szavaiból összeállított Azt meséld el, Pista!, amelyet Mácsai Pál 25 éve töretlen sikerrel játszik. A rendező a monológot Bereményi Gézával közösen, Örkény napló- és interjúrészleteiből, illetve a barátoknál őrzött magnószalagokról leírt beszámolók alapján állította össze.

    „Mi lenne, ha Örkény István egy nap újra megjelenne, egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené – olykor felállna – az életét, azután megint eltűnne?”   Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.  

    A monodráma ősbemutatójára 1996. március 9-én, a Komédium Színházban került sor, az Azt meséld el, Pista! és Mácsai Pál neve pedig szorosan összefonódott.

    Mácsai szerint ahogy az ember halad előre az időben, ahogy öregszik, más rétegeket talál, mint fiatalon: olyasmit is, amit észre sem vett, vagy ha észrevette is, nem érezte a súlyát. „De színpadon az emlék is jelenidő, ezért alapvetően ugyanolyan feladat és öröm elmondani, mint tíz vagy húsz éve.

    A koronavírus miatt üres nézőtérnek mondani: no, az nehéz, mert ezen az előadáson igazán szoros a kapcsolat nézőtér és színpad között: csak mi vagyunk egymásnak. Ilyenkor elképzelem a nézőket, valakit, vagy valakiket, akik fontosak nekem. Remélem, ezt a vírus miatti ürességet a színházban már hamar be lehet fejezni”

    nyilatkozta a HVG-nek az Örkény Színház igazgatója.

    Időtartam: Az előadást 2 részben, egy szünettel játsszák, hossza 135 percIdőpont: 2021. május 12. 20:00 CESTNyelv: magyar

    700. előadásra ITT tudnak jegyet váltani.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram