gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Auksz Éva: „Ösztönösen mentem előre”

    2020. december 3., csütörtök 10:30

    A Duna TV Partitúra c. műora december 5-én, szombaton 14.30-tól Dunaújvárosban kalandozik. A Bartók Kamaraszínház művésze, Auksz Éva a Fidelio.hu-nak mesélt fiatalkori útkereséséről, mesteréről, Iglódi Istvánról, és egy előadásról, amely a Rózsavölgyi Szalonban megy majd.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Kislányként kezdetben szertornázott, majd évekig rangos táncegyüttesek tagja volt, csak ezt követően csöppentél bele a színház világába. A kérdésre, mennyire volt nehéz érzelmileg váltani, Auksz Éva elmondta: “(…) Érettségit követően a Közép-Európa Táncszínház társulatának a tagja lettem, aztán 23 évesen úgy éreztem, öreg vagyok már a tánchoz, s nyomasztott a gondolat, vajon meddig csinálhatom még. Akkor a Jóisten Iglódi István színe elé vezetett, és beleszerettem a színházba. (…) A táncos létet ő mindig is csodálta, felesége, Fábry Zsuzsa is táncos volt. A tánc iránti rajongása miatt Iglódi István gyakran eljött a Közép-Európa Táncszínház előadásaira, és az egyik ilyen alkalommal Don Juan szerelemhalála darab ment, amelyben a halál előszeleként egy pókot játszottam. Annyira megtetszett neki az alakításom, hogy előadás után a feleségével hátrajöttek gratulálni. Így ismerkedtünk meg.”

    Hamar komoly főszerepet kapott az Iglódi vezette Nemzeti Színházban, a My Fair Ladyben Eliza Doolittle-t alakította, melyet majdnem húsz évig játszott: “Ennyi év alatt számos esemény történt a magánéletemben, amit mind belevittem a szerepemben, ez mindig frissességet adott neki. Ugyanakkor negyvenéves korom körül már komolyan aggasztott, való-e még ez a karakter nekem. Fiatalként a világirodalom naiváit eljátszhattam, amiért szerencsésnek érzem magam, még ha néha másra vágytam is. (…) Ösztönösen mentem előre, és szerencsére az élet visszaigazolta, hogy jó úton vagyok. Érdekes, idősödve, tapasztaltabban egyre kevésbé vagyok ilyen szinten bátor.”

    El kell mondanom címmel Zalán Tibor drámájának ősbemutatójára készül a Rózsavölgyi Szalonban. A különféle kapcsolati hálókat felvonultató családtörténetben a főszereplő Fiú nővérét alakítja:  „Meghatározó élmény számomra az El kell mondanom című előadás, nem tudom, voltam-e már ilyen darabban, mikor már az olvasópróbáról úgy állt fel mindenki, hogy nemcsak szereti a rá osztott figurát, hanem teljesen megtalálta magát benne.”

    A Partitúra dunaújvárosi adása 2020. december 5-én, szombaton 14.30-kor látható a Duna Televízió műsorán.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram