gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Átadták a felújított és kibővített színházat Székelyhídon

    2021. január 25., hétfő 11:53

    Cseke Attila fejlesztési miniszter jelenlétében adták át szombaton a teljesen felújított és kibővített színházat a Bihar megyei Székelyhídon. A tárcavezető alárendeltségében működő Országos Befektetési Ügynökség összesen több mint egymillió euróból újíttatta meg a leromlott állapota miatt több mint egy évtizede bezárt kultúrintézményt. 

    A maszol.ro híre:

    Béres Csaba polgármester elmondta, a felújított, kibővített épület több funkciót kap. Ebben rendezik be ugyanis a városi könyvtárat is. A belső tereket a jelenkori elvárásoknak megfelelően alakították ki, a korábbi zsúfolt 540 férőhely helyett immár csak 346 ülőhely áll rendelkezésre, de sokkal kényelmesebb székeket szereltek be és nagyobb teret hagytak a sorok között.

    Emellett megépültek a tűzvédelmi szempontból fontos helyiségek, továbbá a karzaton páholyokat alakítottak ki. Az előadók számára öltözőket és külön mosdókat hoztak létre, sőt az emeleten egy büfével is várják majd az érdeklődőket.

    A Bihar megyei kisváros vezetője ugyanakkor tudatta, arra is megvannak a terveik, hogyan töltsék majd meg élettel az új épületet. Mivel eddig színház, kultúrház híján a városi múzeum központi termében voltak kénytelenek megtartani ünnepségeiket, a színház felújításának befejezésével teljesen új lehetőségeik adódtak.

    Béres Csaba közlése szerint együttműködési megállapodást kötöttek a Nagyváradi Művészeti Líceummal, hogy diákjaik rendszeresen felléphessenek Székelyhídon, továbbá még az idén színházi évadot hirdetnek.

    További részletek ITT.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram