gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Andrei Șerban A doktor rendezése is érkezik a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljára

    2023. május 8., hétfő 15:20

    35. alkalommal, 2023. június 23. és július 1. között rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjét, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A színházi szakma és a nagyközönség számára minden évben különleges előadásokat kínáló programsorozat ezúttal is számos értékes és népszerű produkcióval várja a színházat szerető nézőket, valamint a fesztivál visszajáró és újonnan érkező látogatóit. 

    A versenyprogram mellett a fesztiválra két díszelőadást hívtak meg: Andrei Șerban rendezésében A doktort tekinthetik meg a résztvevők a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának előadásában, valamint a Kis Domonkos Márk rendezte Szemet szemért című darabot mutatja be a Déryné Társulat.

    A Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ színháztermében, a Zsinagógában és a RefiSzínpadon – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2023-ban is számos színházi csemege várja a fesztiválozókat. A versenyprogramot minden nap szakmai beszélgetések kísérik, ahol a társulatok tagjai, a színházi szakemberek, a színház iránt érdeklődők és természetesen a zsűritagok beszélgetnek az előző napi előadásokról.

    A 2015/2016-os színházi évadtól kezdődően a versenyprogramba bekerülő előadásokat Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadójának javaslatai alapján hívják meg. A dramaturg, színházi szakíró az idei évadban éppen hetedszer utazta be a Kárpát-medencét, hogy szakmai meglátásaival, tanácsaival elősegítse a kisvárdai színházi találkozó soron következő programjának kialakulását. Szerencseszámnak tudva a hetest, és kereknek érezve a 35. esztendejébe lépő fesztivál történetének ötéves évfordulóit, az idei válogatás az eltelt időszak apró dicsőségeire való emlékezés jegyében is történt.

    A versenyprogramban többek között láthatjuk a tavalyi fődíjas társulatot: a nagyváradi Szigligeti Színház a Figaro házassága, avagy egy őrült nap című előadását Botos Bálint rendezte. Versenyzik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Részegek című produkciójával, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a különleges képvilágú Oxigénelőadással, Pálffy Tibor rendezésében. Martin McDonaghLeenane szépecímű drámáját Barabás Árpád vitte színre a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháztársulatától ezúttal ez a produkció nyert meghívást. (Teljes program alább.)

    Az idei, egyhetes workshopot Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor tartja. A Viewpointsimprovizációs technikát ismertetik meg a résztvevőkkel. Június 12-ig jelentkezhetnek azok, akik tanulmányaikat valamilyen színházi képzésben folytatják. Részletek a színház honlapján.

    Ahogyan minden évben, a versenyprogram mellett szórakoztató, könnyed, ám igényes előadások is láthatók, amelyek önfeledt kikapcsolódást ígérnek a nyári estéken. A fesztivál szervezői bíznak abban, hogy a sokszínűen gazdag kínálatból minden korosztály – legyenek bár a fesztiválra érkező családok, illetve fiatalabb, vagy örökifjú baráti társaságok – megtalálja a hozzá közel álló, derűre hangoló vagy éppen közös gondolkodásra ösztönző előadásokat.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram