gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Én csepűrágó szeretek lenni” – Alfonzóra emlékezünk

    2020. május 31., vasárnap 06:00

    1987. május 31-én hunyt el Markos József színész, artista, parodista, művésznevén Alfonzó. Összeállításunkkal rá emlékezünk.

    „Én csepűrágó szeretek lenni.”

    „Nem hiszek a farmernadrágos Hamletekben, a jelzett díszletekben, a káromkodó Lear királyban és ami igen lényeges, az önmutogató, exhibicionista, zsarnok rendezőkben.”

    „Öntörvényű művész vagyok és lehet, hogy kicsit konzervatív is.” (Alfonzó)

    1956. Magyarország, Budapest VI. Nyugati pályaudvar, a Szovjetunióba utazó negyventagú esztrádegyüttes szereplői közül Alfonzó (Markos József) és Rodolfo (Gács Rezső) búcsúzkodik.
    1956. Magyarország, Budapest VI. Nyugati pályaudvar, a Szovjetunióba utazó negyventagú esztrádegyüttes szereplői közül Alfonzó (Markos József) és Rodolfo (Gács Rezső) búcsúzkodik. Fotó: Fortepan

    Alfonzóról:

    Erős, sportos testalkatú ifjú volt, az iskolai fegyelmet nehezen tűrte. A kereskedelmi iskolában komoly konfliktusba keveredett egyik tanárával, aminek az lett a vége, hogy kicsapták. Autószerelő inasnak állt, szabadidejét a ligetben töltötte, ahol artistákkal barátkozott és megtanulta mutatványaikat. Kétségbeesett apja “rendes” foglalkozást akart fiának, ezért Strasbourgba küldte egy ismerőséhez. A fiatalember Párizsba utazott tovább, a Renault gyárban kapott munkát autószerelőként.

    1930-ban hazautazott és a Vidám Parkhoz tartozó varietében pankrátorként kezdett dolgozni. A társulattal Bulgáriába szerződött és “a Hortobágy bikájaként” birkózó számmal járta az országot, a turné azután szakadt félbe, hogy egy török ellenfele legyőzte. 1933-ban a Royal Orfeum táncos produkcióiban lépett fel, egy évig Itáliában dolgozott, de a katonai behívó miatt vissza kellett térnie. Leszerelése után az Arizona mulatóban lett parkett-táncos, de amikor az egyik vele ízetlen tréfát űző gazdag vendéget felpofozta, mennie kellett.

    Alfonzó / Fotó: Fortepan
    Alfonzó / Fotó: Fortepan

    A vándorévek során Egyiptomban, a Közel-Kelet mulatóiban lépett fel Joe Stan művésznéven, amelyet hamarosan Alfonzóra változtatott. Az ötletet a XIII. Alfonz spanyol király haláláról megjelent újságcikk adta: “Meghalt Alfonz óh, a király, éljen a király!”- kiáltotta. 1938-39-ben ismét Nyugat-Európában turnézott, s megismerkedett a pantomim “atyjával”, a francia Marcel Marceau-val is. Hazatérve ismét varietékben dolgozott akrobataként és táncosként, a fellépések között paródiákkal szórakoztatta kollégáit.

    A Moulin Rouge igazgatója felfigyelt fel rá és ötleteit beépítette az előadásokba. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, de sikerült megszöknie és álnéven műtőssegédként dolgozott a Rókus kórházban.

    1945-ben egy orosz katonatiszt tolmácsaként került Szegedre, ahol megpróbálkozott a színészettel, de reményei nem váltak valóra. Budapesten a híres bűvész, Rodolfó partnere volt a Fővárosi Nagycirkuszban, de ő önálló estre vágyott.

    Apránként kialakított magának egy egyszemélyes színházat, melynek írója, rendezője, főszereplője is volt. Szállóigévé váltak bemondásai, poénjai, zseniális paródiákat rögtönzött. Az 1956-os forradalom után családjával külföldre távozott, Bécsben, majd Belgiumban élt és a legkülönfélébb filmekben vállalt szerepeket. Dolgozott Totóval, Vittorio de Sicával és Jacques Tatival, szíve azonban hazahúzta. A Vidám Színpadhoz szerződött, melynek nyugdíjazásáig tagja maradt.

    Alfonzó
    Alfonzó

    Alfonzó reklámfilmekben is szerepelt, szlogenjei máig velünk élnek. Több mint húsz magyar filmben játszott kisebb-nagyobb epizódszerepet, az 1970-ben forgatott Én vagyok, Jeromos színészi jutalomjátéka lett. 1972-ben a Vigyázat mázolva című kisfilmben nyújtott alakításával elnyerte az oberhauseni fesztivál fődíját. Talán legemlékezetesebb alakítását a Keménykalap és krumpliorrban láthatta a közönség. Számos tévéfelvétel készült vele, nagy sikert aratott a Ványadt bácsi című Csehov-paródia és a fiával, Markos Györggyel előadott karmester-paródia.

    A különös tehetségű művész 1969-ben lett érdemes művész, 1987. május 5-én halt meg Budapesten.

    Részlet egy régi beszélgetésből Alfonzóval, a 168 órából:

    Hogy lettél a windsori herceg barátnőjének “magántáncosa”?
    – 1935-ben megérkezett a windsori herceg és Mrs. Simson. Eljöttek az Arizonába, és én természetesen “hivatalból” fölkértem táncolni a ladyt. Bemutatkoztam a hercegnek is, aki örült, hogy angolul beszélhet velem, nem volt szükség tolmácsra. Sőt! Egy hónapig aztán én voltam a tolmácsuk, idegenvezetőjük, kalauzoltam őket napközben, este pedig táncoltam Mrs. Simsonnal, főleg angol keringőt. Persze a távolság betartva, akkor még nem tudtam, hogy néhány évvel később még messzebb megyünk az angoloktól… Amikor elutaztak, ezer angol fontot kaptam.

    Mennyi pengőt adtak akkor egy fontért?
    – Huszonötöt. Egy angol font huszonöt pengő volt. Ezer font már kisebbfajta vagyonnak számított.

    1956. Magyarország balról Alfonzó (Markos József), Rodolfo (Gács Rezső).
    1956. Magyarország balról Alfonzó (Markos József), Rodolfo (Gács Rezső).

    És mire költötted?
    – Elutaztam Egyiptomba egy balett-társulattal. Először Alexandriában léptünk fel, aztán Kairóban, aztán megint kirúgtak.

    Ez nem az az ügy, amikor nagyon megtetszettél a turnéfőnök feleségének?
    – Ez az. De nem a főnök rúgott ki, hanem a neje.

    Mi történt?
    – Nekem is tetszett az asszony, de volt egy papagájuk, a Silly, aki sajnos szintén belém szeretett.

    A papagáj?
    – A papagáj.

    Ha most az akarod velem elhitetni, hogy az asszony féltékeny volt a papagájára… 
    – Nem, nem. Beszélni tanítottam a papagájt. Illetve Silly már előbb is tudott beszélni. Ettem a levest, fenn ült a függönykarnison, és elkezdte, hogy “jaj, de finom, jaj, de jó”! Ez egy ideig jópofa volt, de aztán meguntam, és megtanítottam másra is.

    Mire?
    – Például arra, hogy “a franc egye meg, hogy lehet ilyen szart főzni?”. És akkor a papagáj másnap elkezdte: “A franc egye meg, hogy lehet ilyen szart főzni.” De tudott ennél különbeket is, nem akarom részletezni, elég malac papagáj lett belőle. (…)

    Budapest 1981.12.02. Forgács Gábor (b) és Alfonzó (j) a Szeszélyes évszakok címû tv-mûsor szilveszteri mûsorának egyik jelenetében.
    Budapest 1981.12.02. Forgács Gábor (b) és Alfonzó (j) a Szeszélyes évszakok címû tv-mûsor szilveszteri mûsorának egyik jelenetében.

    De hogy lettél parodista? 
    – Kérlek szépen, úgy lettem parodista, hogy elkezdtem például utánozni Mussolinit meg Hitlert, fésűvel… Nincs nálad egy fekete fésű?

    Tudod, hogy nekem nincs már olyan nagy szükségem fésűre…
    – Sajnos már nekem se… Szóval odaszorítottam a fekete fésűt az orrom alá Hitler-bajusznak, és így kezdtem marháskodni. Aztán bemutattam egy homoszexuális német tisztet, hogyan öltözködik… Elég az hozzá, hogy végül is – mondjuk az ötvenes évek elejére – bohóc lettem.

    Az ötvenes évek elején ez másokkal is előfordult, habár egészen más porondon léptek fel. Egyébként hogy tolerálta az akkori kultúrpolitika a te bohóckodásaidat?
    – Először minden rendben volt. Aztán egyszer csak jött egy magas beosztású ember – ha jól emlékszem, Elvtárs volt a keresztneve -, azt mondta nekem, hogy a szocializmusban a bohóc nem teheti magát nevetségessé.

    Józsikám, ugye most tréfálsz?
    – Gondolod? Ide figyelj! Megkérdezték, miért hordok nadrágtartót. Mondtam, azért, hogy le ne essen a nadrágom. Igen – válaszolták -, de ez amerikai divat, és szocialista művész ne kövesse az amcsi divatot. Rendben van – bólogattam -, de mit szól majd a szocialista közönség, ha egyszer csak ott állok csupasz seggel?

    Fogadjunk, hogy a kompromisszum egy nadrágszíj lett!
    – Ne fogadjunk. Azt a menetet én nyertem. Maradt a hózentráger. De persze jöttek az újabb menetek.
    (…)

    Forrás: 168 óra, Színház Online
    T.B.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram