gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    A márciusi Oscar-gálán ismét minden díj átadását élőben közvetítik

    2022. november 30., szerda 14:18

    „Megerősíthetem, hogy minden kategória szerepel majd az élő adásban” – közölte Bill Kramer, az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) igazgatója.

    A 2022-es díjátadón nyolc Oscar-kategória – az eredeti filmzene, a smink és haj, a dokumentumfilmes rövidfilm, a filmvágás, a produkciós tervezés, az animációs rövidfilm, a kisjátékfilm és a hang – díjának átadását nem láthatták élőben a nézők, ami nagy felháborodást keltett a filmes szakmák körében.

    Kramer hangsúlyozta, hogy olyan műsort akarnak készíteni, amely a filmes szakembereket, a művészetet és tudományt, valamint a filmkészítés együttműködő jellegét szórakoztató és magával ragadó módon ünnepli. Kramer júniusi kinevezése óta folytatott tárgyalásokat a hiányzó kategóriák Oscar-műsorba való visszaillesztéséről, és kedden elégedettségét fejezte ki, hogy sikerrel járt.

    A márciusi Oscar-gálán ismét Jimmy Kimmel lesz a házigazda. 

    Kimmel korábban kétszer vezette a műsort. Mint Kramer ezzel kapcsolatban megjegyezte: nagyon fontos, hogy személyében olyasvalaki vezeti majd a gálát, aki ismeri az élő televíziózást. Glenn Weiss és Ricky Kirshner lesznek az Oscar-gála producerei, Weiss pedig egymást követő nyolcadik alkalommal rendezi meg a show-t.

    A 95. Oscar-díjátadót 2023. március 12-én tartják meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. A ceremóniát élőben közvetíti az ABC csatorna, és az adást világszerte több mint 200 országban és térségben veszik át.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram