gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    A jövő nézőiért – Újabb teátrumok csatlakoztak a Zöld Színház projekthez

    2020. november 23., hétfő 10:56

    A Miskolci Nemzeti Színház a 2019/2020-as évadtól Magyarországon egyedülálló öko-tudatos színházi programot indított saját intézményén belül, és egy ezzel kapcsolatos együttműködést kezdeményezett a magyar színházak körében, hogy példaértékű összefogással közösen lehessen tenni a jövő (és a jelen) nézőiért.

    A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek megismerhették a Jövő Nézőiért – zöld színházi nyitott projektet, és annak alapvetéseivel egyetértettek. Meggyőződésünk, a színház a szemléletformálás fóruma, élen kell járnia jelentős közösségi ügyek elindításában, támogatásában. Azt is gondoljuk: együtt még többet tehetünk a jövőért. Tudjuk, lehetetlen 100 százalékban zöldnek lenni. De bevált jó módszerek – környezetkímélőbb, fenntarthatóbb gyakorlatok elfogadása – segíthetnek mindnyájunkat abban, hogyan tudnánk mégis minden nap környezettudatosabban gondolkodni, és fellépni az egészség és az egészséges életmód védelmében.

    Fontosnak tartjuk, hogy a Miskolci Nemzeti Színház országosan szándékozik kiterjeszteni az öko-tudatos színházi projektjét, és az úgynevezett zöld intézménnyé válásának útját szeretné mintaként továbbadni a környezet-, és egészségvédelem iránt elkötelezett kulturális intézmények számára azzal a céllal: hogyan lehet a meglévő erőforrásokat a leghatékonyabban kihasználni.

    Elfogadjuk a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt 4 alapcélját:

    • szemléletformálás, minél több zöld programban való részvétel
    • környezettudatosságra törekvés az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén, újrahasznosításra törekvés a művészeti kivitelezés során
    • együttműködés zöld szervezetekkel, cégekkel
    • közös zöld színházi programok megvalósítása, közös fellépés egy öko-tudatos színházi szakmai szervezet létrehozásáért

    A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek kinyilvánítják:

    • a színházi működés minden területén olyan megoldásokat szükséges találni, amelyekkel tehetünk a környezetünkért
    • az együttműködés során közösen dolgoznak a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt megvalósulásán, annak fejlesztésén, és szakmai tudásukkal, erőforrásaikkal lehetőségükhöz mérten segítik a program célkitűzéseinek teljesülését
    • kölcsönösen promotálják a megvalósulás érdekében végzett közös tevékenységet
    • rendszeres időközönként egyeztetnek zöld színházi folyamataikról
    • félévente megvizsgálják a célok megvalósulását
    • segítik egymást projektjeik megvalósulásában, és hogy mások is megismerjék a közösségi Jövő Nézőiért programot

    A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek közös standardként határozzák meg a következő pontokat:

    • törekednek a jelmezek, bútorok, díszletelemek, kellékek újrafelhasználására 
    • vállalják minden intézményben egy ún. Zöld Sarok létrehozását, amit környezettudatos, és fenntartható grafikákkal és hírekkel látnak el, vagy elektronikus módon Zöld Percek formájában rendszeres időközönként vetítik ezeket 
    • Zöld Nagykövetet neveznek ki, aki a projektért felelős minden intézményben
    • csatlakoznak a New York-i Broadway Green Alliance-hez
    • törekednek a környezettudatos energetikai fejlesztések megvalósulására
    • bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést az intézmény teljes területén, és egyéb gyűjtőpontokat hoznak létre a közönség, vagy az üzemi terekben, úgy mint: használt nyomtatópatron-, üveg-, mobiltelefon-, fénycső- és elemgyűjtőedények 
    • legalább évi két alkalommal hirdetnek meg vagy vesznek részt környezettudatos akciókon, rendezvényeken
    • törekednek a textilanyagok újrafelhasználására és partnereik segítségével a textilfelhasználás csökkentésére
    • törekednek az öko-tudatos higiéniai szerek és sminkeszközök használatára
    • törekednek a papírfelhasználás csökkentésére
    • részt vesznek a közösségi közlekedés népszerűsítésében
    • online felületet hoznak létre zöld programjaik és fejlesztéseik számára

    Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt nevében:

    Papp Endre színművész, projektvezető

    Együttműködő intézmények:

    Miskolci Nemzeti Színház, Manna Produkció, Budaörsi Latinovits Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest Bábszínház, MU Színház, Centrál Színház, Városmajori Szabadtéri Színpad

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram