gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    A János vitéz és A Schroffenstein család is látható lesz Nagyváradon

    2021. május 12., szerda 10:54

    Május 18-án, 19 órától Petőfi Sándor halhatatlan művéből, a János vitéz című, világhírű epikus költeményből készülő előadást tűzi műsorára a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. 

    János vitéz – ismét a színpadon

    Az előadás a táncszínház jellegzetes elemeivel, népi és kortárstánc-elemek felhasználásával meséli újra Petőfi Sándor örökérvényű meséjét. Kukorica Jancsi, az egyszerű juhászfiú, kénytelen elhagyni szülőfaluját, és messzire szakad szerelmétől, Iluskától. Viszontagságos utazása során számtalan próbát áll ki, hogy kiérdemelje a János vitéz nevet, mígnem végül Tündérországba vezet útja, ahol hűségét, önfeláldozását bizonyítva, örökre elnyeri Iluska kezét.

    Az előadásra jegyet vásárolni a színház jegypénztárából, illetve a szigligeti.biletmaster.ro oldalról lehetséges. A Szigligeti Színház előadásai a jelenleg is érvényben lévő járványügyi szabályozások mellett látogathatók (távolságtartás, maszkviselés). 

    A Schroffenstein család – májusban új szereposztásban 

    Májusban két alkalommal is műsorára tűzi A Schroffenstein család című előadást a Szigligeti Színház: a Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas rendező által színpadra vitt Kleist-drámát május 19-én és 27-én, 18 órától láthatja a közönség. 

    Heinrich von Kleist magyar nyelvterületen ritkán játszott drámáját leginkább a Rómeó és Júliához szokták hasonlítani: a két szembenálló család konfliktusának áldozatául ugyanis itt is fiatal szerelmesek válnak. A feszültség forrása egy örökösödési kérdés, amelynek körülményei egyik fél számára sem tisztázottak. Kinél van az igazság? Kleist drámáját Nagyváradon először a Junior Prima-díjas Kovács D. Dániel rendezésében láthatja a közönség.

    Az előadást ezúttal új szereposztásban játssza a Szigligeti Társulat. Ágnes, a fiatal hősnő szerepében Ladányi Júliát láthatják a nézők, aki 2019-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztályában, jelenleg pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. Johann szerepét ugyanakkor, Scurtu Dávid, a Szigligeti Társulat legújabb tagja vette át. 

    A Schroffenstein család két májusi előadására jegyek már kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztáraiba, illetve online a szigligeti.biletmaster.ro oldalon. A színház ugyanakkor felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy Varadinum tavaszi színházi szabadbérlet is vásárolható, amely négy tetszőlegesen választható előadásra váltható be, köztük a május 19-ei A Schroffenstein családra is. A Varadinum tavaszi színházi bérlet ára 100 lej. Az előadásokról, valamint a Varadinum tavaszi színházi bérletről bővebben a www.szigligeti.ro weboldalon olvashatnak. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram