gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    50 milliárd jut Veszprémnek, Európa Kulturális Fővárosának

    2020. augusztus 8., szombat 14:11

    50 milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is.

    Navracsics Tibor kormánybiztos elmondta, hogy az EKF-programra szánt 50 milliárdos támogatáson kívül a Veszprémi Főegyházmegye is támogatásban részesül, az érsekség épületei 40 milliárd forintból újulhatnak meg.

    Az Európai Unió támogatása jelképes, alapvetően nemzeti forrásból valósul meg a programsorozat, emellett az unió a tagállamokra, azon belül a térségre és a városra bízza azt, hogy milyen beruházásokat és programokat valósít meg.

    Porga Gyula, Veszprém polgármestere azt mondta, hogy a gazdag történelmi múlt, a pezsgő kulturális jelen és a pályázatban megfogalmazott ambiciózus jövőkép a program sikerének záloga. Szavai szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése jó lehetőséget ad a közösség, a város és a térség fejlesztésére.

    Mint mondta, nem pusztán Veszprém, hanem a Bakony-Balaton térségének egésze szempontjából jelentős lépésekben gondolkodnak. Hozzátette: nem szabad túlzásba vinni az infrastrukturális fejlesztéseket, számolni kell az építmények fenntartási költségével is. Egyebek mellett megújulnak jelenleg funkció nélküli, üresen álló épületek, megszépül a vasútállomás és környéke.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram